Hozzávalók 9 db muffinhoz:
A piskótatésztához:
3 tojás
3 teáskanál víz
3 csapott evőkanál porcukor
4 csapott evőkanál rétesliszt
A töltelékhez:
Tetszés szerint válogassunk olyan finomságokat amit a család leginkább szeret. Vágjunk mindent kb. fél centis darabokra. Én most 10 szem aszalt sárgabarackot, 20 szem mandulát, és 8 dkg kakaós ét tortabevonót adok a tésztához.
Elkészítés (kb. 30 perc):
A tojásokat válasszuk szét. Adjuk a vizet a fehérjékhez, és a porcukorral verjük kemény habbá. Ezután óvatosan keverjük hozzá a tojás sárgákat, és szitáljuk bele a lisztet.
A piskótatésztát töltsük habnyomóba. (Habzsák helyett sarkán kivágott nejlonzacskó is megfelel.)
A sütőformába tegyünk muffin papírokat. Nyomjunk a papírok aljára egy réteg tésztát.
Ezután osszuk el a tölteléket a formákban.
Végül nyomjuk a formákba a maradék piskótát.
A süteményt előmelegített sütőben 180 C-on légkeveréssel 18-20 percig sütöm.
Nyitott sütőajtóban hagyom kicsit hűlni, és még melegen tálalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése